Mikor jöjjön a kistesó?

Az örökös dilemma.

Megszületett az első baba és még szinte ki sem bújt az anya pocakjából máris érkeznek a kért/kéretlen kérdések a szülőknek: És mikor tervezitek a kistesót?

Van erre jó válasz? Nincs.

Nekünk három kisgyerekünk van. A nagy és a középső között napra pontosan 4 év (igen, igen ugyanazon a napon születtek), a kicsi pedig 2 évvel fiatalabb a középsőnél. Mi kipróbáltuk a nagyobb és a kisebb korkülönbséget is, de persze egyik esetben sem tudományos számítással döntöttük el, hogy mennyi legyen az annyi, hanem egyszerűen az élethelyzet, vagy sors intézte így.

Matyi, az első szülött borzasztó rossz alvó volt, olyannyira, hogy sokáig az is kérdéses volt, lesz e egyáltalán kistesója. 😍

A komoly alvás problémáink 3 éves kora körül oldódtak meg, így mivel már úgyis benne voltunk az éjszakázásban, eldöntöttük, hogy belevágunk mégegyszer. Közben magunkat azzal nyugtatva, hogy a sors annyira kegyetlen nem lehet, hogy másodjára is rossz alvó gyereket szánjon nekünk (elárulom, könnyebb volt a második nekifutás, de azért ő sem lett „azelejétőlfogvaátalusszaazéjszakát baba”).  4 év korkülönbség:

ELŐNYÖK: csak egy gyereket kell pelenkázni | a nagytesó napközben oviban van, több idő marad a picire, és délután nagyobb energia a nagyra | a nagy borzasztó sokat segít és élvezi is a kicsi körüli teendőket | a kicsi imádattal figyeli a nagyot | két gyerek között visszamentem dolgozni

HÁTRÁNYOK: 4 év alatt MINDENt elfelejtettem a kisbabákról, tényleg mindent: betegségek, oltások, hozzátáplálás …

Juli után nem sokat vártunk és újra terhes lettem. Itt a kis korkülönbség oka (azt mindig is sejtettük, hogy három gyerekünk lesz, de azt nem, hogy ennyire gyorsan) a dilemma, hogy munkahelyet váltsak vagy jöjjön a kistesó és utána ráérek a karrierre koncentrálni (már amennyire ez majd három gyerek mellett egyáltalán lehetséges). A kérdés eldőlt és megérkezett a legkisebb, Saci.

Nagyon érződött, hogy a két lány között csak 2 év van. És azt hiszem nekünk ez volt a nehezebb, a kis korkülönbség.

ELŐNYÖK: Saci most 1,5 éves és a két kislány nagyon jól összenőtt | nagyon jól eljátszanak egymással | Juli nem féltékeny Sacira, mert nem is emlékszik azokra az időkre, amikor Saci még nem volt |  szinte egymás ruháit hordják (persze ez speciális helyzet, mert Juli pici, Saci meg nagy, plusz ugye mindketten lányok 🙂

HÁTRÁNYOK: Tömören: helló káosz! | Kicsit részletesebben: valakit mindig tisztába kell tenni, valakit mindig altatni kell, valakit mindig rá kell bírni, hogy maradjon csendben mert másvalaki alszik. Az egész nap egy folyamatos etetés – altatás – mosás – főzés – ringatás.  | Mókuskerék, ami a szülőknek az elején szerintem nagyon megterhelő, de az első időszak után a gyerekeknek (pláne hogy nálunk két kislány) szuper jó együtt!

Szóval, nincs jó vagy rossz megoldás! Valakinek ez valakinek az válik be. Sok esetben pedig az élet eldönti helyettünk a kérdést és ami jön ahhoz alkalmazkodunk. És ez így szép!

Edit

 

 

Copy link
Powered by Social Snap