Boldog születésnapot Nekünk!

Hihetetlen, de elrepült két év, azóta, hogy remegő kézzel megnyomtuk a webshopot élesítő gombot. Két éve egy számunkra teljesen ismeretlen világba csöppentünk, vagyis vágtunk bele, sok tervvel, reménnyel, izgalommal. Kicsit nosztalgiázunk.

Két év alatt sokadik kollekciónkkal jöttünk ki pár hónapja. Néha, amikor visszanézzük első termékeinket magunk is rácsodálkozunk, hogy mekkora utat tettünk meg. Képzeljétek el, (ezt eddig még nem meséltük nektek) a legelején akkor varrtunk meg egy terméket, amikor rendelés érkezett rá. Nem voltak készleteink, csak megvásárolt textilek (abból se több száz méter mint mostanában) és egyáltalán nem tudtuk felmérni, hogy vajon köntöst, hálóinget vagy esetleg baba terméket fogunk inkább eladni.

Jujj, és amikor az élesítést követően az első rendelések jöttek. Komolyan, annyira boldogok voltunk, mintha minimum a lottó ötösünket sorsolták volna ki. Csodálatos dolog létrehozni valamit és szépen napról napra visszaigazolást kapni Tőletek, hogy van értelme a munkánknak, hogy szeretitek a termékeinket.

A Babymeets „csapat” még mindig mi ketten vagyunk. Sokszor viccelődünk is ezen, hogy egyszerre vagyunk anyagbeszerzők, csomagolók, marketingesek, fotósok, videósok, kreatívok, termékfejlesztők, logiksztikusok, könyvelők, számlázók és még sorolhatnánk. A termékek elkészítésében óriási támaszunk és segítségünk a kezdetektől a vezető varrónőnk, Heni, aki számára nincs lehetetlen kérés, határidő, feladat, amiért nem tudunk elég hálásak lenni neki.

No meg persze a családjáink, a gyerekek, akiknek időközben a száma megnövekedett egyel, így már öt kis manó életét egyengetjük a babymeets mellett és persze a hős apák, férjek, akiktől minden támogatást megkapunk, hogy nap mint nap élni tudjuk az álmunkat.

Köszönjük nektek is Kismamák és Anyukák, hogy minket választotok életetek egyik legszebb és legizgalmasabb szakaszában. Ígérjük, hogy a termékeinket továbbra is a tőlünk megszokott gondossággal készítjük és annyit már most elárulhatok, hogy nem állunk itt meg! A kismama köntösök, szoptatós hálóingek, kismama pizsama szettek, szoptatós kendők és a hozzájuk passzoló baba termékek kínálata bővülni fog.

A harmadik évünkre is sok sok meglepetéssel és újdonsággal készülünk nektek!

Kismamáktól Kismamáknak!

 

 

 

 

Copy link
Powered by Social Snap